Egy történet, ami túlmutat a kilométereken és a térképen. Illés Adorján 1473 nap alatt 39 országon és 46 ezer kilométeren keresztül tekerte át magát, aztán visszatért, hogy elmesélje: az élet sokkal több lehetőséget tartogat, mint amit a mókuskerék kínál.

Napi 1500 forintból gazdálkodva kerékpározta végig Ázsiát Ausztráliát, Hawaiit és Amerikát, de Adorján nemcsak tájakat és kultúrákat fedezett fel. Útja egyben önismereti kaland is volt, ahol minden pedálfordulat közelebb vitte saját belső világához. Szerinte a szabadság nem más, mint amikor néhány pólóval és nadrággal elindulsz, és rájössz: ennyi épp elég.
Az utazásról készült dokumentumfilmjét már 18 részes sorozattá tervezi, hiszen a történetek sokkal gazdagabbak voltak annál, hogy egyetlen filmbe beleférjenek. Nem csak tájak és emberek, hanem konfliktusok, barátságok és belső harcok is helyet kapnak benne. Adorján célja, hogy inspirációt adjon másoknak, és rámutasson arra, hogy az élet egy csoda, de ennek a felismeréshez gyakran lemondásokon és nehézségeken át vezet az út.

A világkörüli kerékpártúra után a legnagyobb kihívás már nem a 4600 méteres hágók meghódítása volt, hanem maga az otthon maradás. Az úton Indiana Jones-nak érezte magát, akinek minden sejte él, itthon viszont több energiát igényelt megőrizni ezt a szabad, életerős állapotot. Ma motivációs előadóként és coachként dolgozik, és legnagyobb erősségének azt tartja, hogy ítélkezés nélkül képes másokra figyelni.

Adorján szerint a szabadság nem távoli hegycsúcsokon, hanem az apró pillanatokban kezdődik: egy mély levegővételben, egy önfeledt szaladásban, és abban, ha képesek vagyunk a legapróbb jót is észrevenni a hétköznapokban.
Ha részletesen meghallgatnád Adorján történetét, itt teheted meg.