Jan Koum neve talán nem olyan ismerős, mint Elon Muské vagy Jeff Bezosé, de a munkája valószínűleg a zsebedben van: ő a WhatsApp üzenetküldő app társalapítója. A Betone most az ő történetén keresztül mutatja be a társadalmi mobilitás egyik nagy nyertesét.

Koum Ukrajnában, zsidó családban született, gyermekkorát egy szegény faluban töltötte, ahol az alapvető közszolgáltatások is hiányoztak. 16 évesen édesanyjával az USA-ba emigráltak — két bőrönddel és gyakorlatilag semmi pénzzel.
Szociális segélyből és takarításból próbáltak megélni közben autodidakta módon tanult programozni, majd végül a Yahoo-nál helyezkedett el. 2009-ben társával közösen alapította meg a WhatsApp-ot, a céljuk egy reklámmentes, biztonságos és globálisan elérhető kommunikációs platform létrehozása volt.
2014-ben, 19 milliárd dollárért adták el a Facebooknak, így Koum a világ egyik leggazdagabb embere lett. A papírokat abban az épületben írta alá, ahol egykor szociális segélyért állt sorba.
Ha még többet megtudnál Jan Koum kalandos életéről, hallgasd meg ezt az epizódot: